1.rész

Sziasztok:) Ismét borzasztóan elhanyagoltam a blogot és az írást ezért nagyon rosszul érzem magam. De a minap gondolkoztam rajta hogy hogyan tehetném jóvá és talán ez az új fici valamennyire javít a hibámon. Ezt igazából csak pár részesre tervezem és már folytatom a másik sztorit is. Nagyon szépen köszönöm azoknak akik olvassák és nagyon sajnálom hogy ilyen sokáig kimaradtam. Ha bármi megfigyelésetek van vagy esetleg nem tetszik valami írjatok megjegyzéseket. Minden hozzászólásnak örülök. Jó olvasást! :)

 ~Soo Nah~

- Ugyan Yora, miért mennél te dolgozni Dél-Koreába mikor itt is megvan mindened?- kérdezte anya bőrfoteljébe belesüppedve ,ami gondosan a hatalmas iroda panoráma ablakahoz volt tervezve. Mindig ideült mikor engem fogadott ,mivel én az asztalnál lévő széket foglalom el minden egyes alkalommal, amikor meglátogatom. Így megy ez mar kiskorom óta.

- Hyorin apukája mondta, hogy kell a segítség a csapatoknak főleg most a Dora-Dora fesztivál előtt. Tudod mennyire hiányoznak mióta odaköltöztek és legalább nem itt kell punnyadnom az újgazdag barátaid gyerekeinél, közben hallgatni, hogy apuci már megint nem vette meg a fél Zara-t.-itt már anya sem bírta és elnevette magát. Mindig is értette a humort, bár apa halála után nehezebb volt nevetésre bírni , de ha belegondolok Loui, a francia titkára poénjain mindig nevetett akár vicces volt akar nem. Loui úgy gondoskodott rólam mintha az apám lenne és en úgyis szerettem. Egyikőjük sem vallja be, de oda vannak egymásért és gőzöm sincs hogy mi tart meg olyan sokáig.

- De akkor miért nem csak nyaralni mész és akkor nem kell a munka sem. Mi haszna ha így is több a zsebpénzed, mint egy átlag nyugdíj.

- Mert nem csak a nyaralás számit. Kiakarom magam próbálni hiszen soha nem hagytál dolgozni. Ráadásul egy fesztivál előkészületeiben kell segíteni és tudod mennyire szeretem a fesztiválokat. Kérlek!- kapcsoltam össze kát kezem és elővettem a kiskutyaszemeket. Anya mosolyra húzta a száját.

- Yon Lara, fejezd be!- szólított meg a teljes nevemen .Tudtam hogy lassan kezd tele lenni a sok szöveggel mert csak akkor hív így. Ő szereti a teljes nevem mivel tükrözi hogy félig koreai félig magyar vagyok, mivel apa koreai volt, bár a Lara nevet a magyar nagyim után kaptam de apa csak saját szórakozásara hívott Yorának.

- Na jó, nem banom, de egy feltétellel- füleltem- nyár végen elmegyünk arra az egyetemre ahova szeretnem hogy járj. Ott profi orvos válik majd belőled. - a mosolyom kicsit elapadt. Anya mindig erőltette az orvosit mivel apa volt az egyik legelismertebb katonaorvos a szakmában de sajnos az élete is ráment. Viszont anya bízik benne hogy tovább tudom vinni ezt mint sebész bár az én elképzeléseim teljesen mások.

- Legyen!- mondtam ki végül mire anya szorosan átölelt.

- Apád nagyon boldog lenne.

                                                                               ***

- Jim hol a másik bőrönd?- akadékoskodott anya a sofőrnek mikor a reptéren voltunk. Én egy nagy és egy kisbőröndbe pakoltam azt amire úgy gondoltam, hogy szükségem lesz de anya ezt nem nézte jó szemmel úgyhogy még egy bőröndnyi holmit bepakoltatott a szobalánnyal .

- Itt az idő- szóltam miután meghallottam járatom nevét a hangosbemondóban. Loui is elkísért úgyhogy ő ölelt meg először.

- Vigyázz magadra Yora! És ne aggódj anyukád miatt. – kacsintott .Mindig bíztattam hogy lépjen és talán most hogy egy kisidőre nélkülöznie kell engem talán anya is közeledni fog felé.

- Ígérd meg hogy rendszeresen hívsz és nagyon vigyázol magadra!- borult a nyakamba anya.

- Hát persze- mondtam majd szorosan átöleltem.

- És azt is hogy nem mindig lezser ruhákat fogsz hordani és BB krémet mindig használj!- persze nem is anya lett volna ilyen  tanácsok nélkül de csak bólogattam majd elindultam hogy  felszálljak végre az életem legjobb nyarához vezető gépre.

                                                                             ***

Mikor megláttam az ülések között az én számom helyet foglaltam majd elővettem a telefonom a headsetem és a kispárnám, majd belenéztem a táskámba, hogy itt van e az alvós macim. Óvatosan kivettem majd a mellettem lévő ülésre tettem le míg elhelyezkedem, mikor egy melegítőpulcsis  napszemüveges alak levágódott mellém. Pont a kis alvós pajtásomhoz. A szívem ott tört szét. A macit apukámtól kaptam még öt évesen ugyanis mindig féltem a sötétben és azt mondta hogy az Alvóspajtás majd megvéd. Így lett Pajti a neve. Elővettem a legudvariasabb hangszínemet és megszólaltam magyarul természetesen.

- Bocsánat a világért sem akarom megzavarni, de ha eddig nem nagyon érezte vagy esetleg nem tudta hogy mi nyomja a hátsó felét elárulom - közelebb hajoltam a pasihoz hogy senki se hallja-az egy plüss maci ami a.......a kishugomé.- böktem ki végül hiszen nem akartam hogy bármiféle idegen kinevessen ezért. A fiú mit sem hederítve rám csak a telefonját bújta rám se bagózva.

- Elnézést!- szóltam kicsit hangosabban de ő ismét csak azt közvetítette felém hogy levegő vagyok.

- Bocsáss meg haho figyelnél- böktem meg végül, aki akkor rám nézett. - ahh végre kérlek kivennéd a feneked alól a macim?- mutattam az ülése felé aki csak elhúzta a száját majd ismét elkezdett pittyegni. Ennyre jobban átéreztem Pajti fájdalmat,ahogy ennek a baromnak a  hátsófele elnyomja szegényt. Itt ment fel bennem a pumpa.

- Hjaaaaaa te barom!!!- szólaltam meg hangosan koreaiul mire a fiú hirtelen ismét felemelte a fejét. Az álkapcsa megfeszült, a szemét viszont nem láttam mondjuk ez inkább szerencse. Ezek szerint koreai vagy csak a hisztérikus kiabálásomra figyelt fel. Ezután kicsit félénkebben szólaltam meg.- Nem tennéd meg hogy felállsz egy pillanatra mivel alattad van valami?- a fiú csak sziszegett majd kicsit közelebb hajolt.

- Ne szórakozz kislány nem vicces!- suttogta a fogai közül koreaiul majd ugyancsak telefonozott. Nem hagyhattam Pajtit ,hallottam ahogy kiabál, hogy mentsem meg .

- És ha csak egy picit felgugolsz?- kapta fel ismét lassan a fejét.- Vagy tudod mit csak csússz egy kicsit oldalra - csak bámult de én álltam a nézését. Nem akartam engedni ennek a tuskónak, aki annyira sem képes hogy felemelje a nyamvadt hátsóját, hogy megmentsen egy életet. A srác már nyitotta volna a szájat mire egy kalapos maszkos fiú mellénk lépett.

- Hyung te miért vagy itt? A mi helyünk a másik osztályon van .- szólt a szőke hajú kedvesebb hangnemű fiú majd elindult egyenesen. Mr. Levegőneknézlek közelebb hajolt úgy, hogy én az ablakra tapadtam.

- Buta kislány nem piszkáljuk ilyenekkel a nagyfiúkat mert azok eldádázhatnak téged .- majd hirtelen felállt es eltűnt. Helyes legalább nem lesz része abban az élményben mikor rádűlök es lenyáladzom miközben alszom. Ennyire bunkót ! De legalább Pajti megmenekült. Néztem le a mögöttem lévő ülésre de ő nem volt ott. Rémülten tapogattam körül, néztem be az ülés alá de sehol nem volt. Felálltam majd a folyosót is végigkutattam de nyoma sincs. Kétségbeesetten elindultam ismét az ülésem felé hogy még egyszer átnézzem de semmi .Talán annak a bunkónak a hátsófele be is szippantotta? Szegény Pajti. Könnyes szemmel ültem vissza. Ismét eltűnt egy emlék ami apához kötött. Ez azt jelentette, hogy sohatöbbet nem fogok félelem nélkül elaludni, de az emlék akkor is mindig itt lesz a szívemben.

                                                                                   ***

- Köszönjük hogy velünk utaztak!- hangzott el végül a csinos kis stewardess  szájából mikor leszálltunk a gépről. Örültem hogy végre megérkeztünk Incheon-ba bár az úton semmit nem tudtam aludni és még mindig gyászoltam. Felvettem a 3. bőröndöm majd elindultam a kijárat felé. Még Magyarországon megbeszélte anya Hyorin apukájával, hogy küldjenek egy kocsit értem aminek 4 órára itt kellene lennie de még sehol senki. Kint vártam az épület előtt közben írtam Hyorinnak hogy megérkeztem és hamarosan indulok Szöulba. Nézelődtem minden felé hátha meglátom már a kocsit amit a rendszámáról tudok beazonosítani ( anya külön óvintézkedése hogy nehogy téves kocsiba szálljak)de ehelyett csak a bunkó srácot láttam meg aki 5 barátjával együtt egy busz felé indult míg egy sereg lány üldözte őket. Hmmm csak nem….Ekkor megérkezett a kocsi amit egy ahjussi vezetett.

- Elnézést maga Yon kisasszony?- bólintottam majd kipattant a kocsiból és elkezdte pakolni a bőröndjeimet. - Lee Jong Hyun vagyok Kim úr sofőrje, elnézést a késésért .- legyintettem. Nagyon barátságos embernek tűnt szóval egy fokkal máris megnyugodtam hogy nem elrabolni jött .Míg pakolt befelé addig a buszra vetődött a tekintetem, ahol még mindig az a srác állt .Nem hiszem el hogy ennek csak a telefonja él. Majd hirtelen előkapott valamit a zsebéből. Az az én macim volt .De hogyan?

- Mindjárt jövök!- szóltam a  sofőrnek majd szinte futva elindultam a busz felé. Dúlt bennem a düh de viszont örültem hogy mégsem veszett el Pajti .A srácok már szálltak fel úgyhogy  futólépésben hallattam feléjük mire ők már el is foglaltak a helyüket a járműben. De a lányok a busz köré gyűltek és én nem tudtam odajutni.

- Hé elnézést eresszetek át! Nekem nagyon kell. Szükségem van rá. Eresszetek. - kiabáltam torkom szakadtából mire egy  hátrafordult és hátrébb lökött.

- Hja menj hátrébb nem csak neked van szükséged Jong Soo oppára. – förmedt rám. Jong Soo-ra? Ugyan már ki a fene az? Nekem Pajti kell. Idegesen tolongtam hogy a buszhoz jussak mire végre be tudtam keveredni és onnanstól kezdve nem volt ki megálljt parancsoljon. Már láttam a napszemüveg császár képét mikor hirtelen átvágtam és erőteljesen elkezdtem dörömbölni az üvegen és közben mindenféle szitokszó jött ki a számon /természetesen magyarul nem akartam tömeg balhét/ de a srác a headsetet tövig bedughatta mert mint aki se hall se lát úgy ült ott közben a telefonját szorongatta míg végül elindult a busz. Gondolkodtam azon hogy talán ha ráugrom a buszra kénytelenek lesznek megállni de sajnos sehogy sem jött össze. Csak a kék kis mikrobusz hátulját láttam ahogy kihajt a főútra majd lekanyarodik. Ismét összetörve visszamentem a kocsiba majd beszálltam és szóltam hogy indulhatunk. Csendes út volt. A sofőr sem szólt semmit és nekem sem volt kedvem beszélgetni ez látszott is rajtam. Lehet hogy egy ócska régi maci de nekem egy világ. Egy világ melyben én és apa voltunk csak. Nehéz lesz ezen túltennem magam és nem is tudom miért nem növök még fel de ezt az egyetlen dolgot soha nem tudtam elengedni. Bezzeg a Macitolvaj mostmár élete végéig jót fog aludni persze csak ha ki nem dobja vagy esetleg odaadja a kutyának ha van. Gondolataimból csak a sofőr hangja ébresztett fel mivel megérkeztünk a hotelbe. A Bela-Rosiss hatalmas nagy volt főleg kivilágítva. A Dora-Dora fesztivál ideje alatt sok csapat itt száll meg ezért is kért meg rá Kim úr hogy költözze ide mivel akkor ezt a hotelt én fogom úgymond „felügyelni”. A londiner azonnal elvette a csomagomat majd  búcsút vettem Lee úrtól és bementem . A recepcióban egy bajos fiatal nő állt aki miután megmondtam a nevem azonnal oda is adta a kulcsot.

- 10. emelet 222-es szoba. - adta át a kulcsot a mellettem lévő fiúnak aki a csomagjaimmal szólt hogy kövessem. Anya tudta hogy oda vagyok a 2-es számért főleg ha az dupla vagy tripla. A kellemes liftzene kicsit ellazított majd az 5. emelten megállt a lift. Kinyílt az ajtó és egy kissé vizes, fekete hajú, magas ,izmos és iszonyat jóképű srác szállt be. Azonnal kiegyenesedtem majd inkább a fal felé fordultam mivel nem akartam egyfolytában bámulni.

-A 10. emeletre legyen szíves .- mondta a londinernek majd akkor én is felkaptam a fejem mire rámnézett és egy édes mosolyt mutatott felém.

- Vagy először a kisasszony szeretne eljutni az emeletére?- kérdezte édesen. Abban a pillanatban annyira zavarban voltam hogy azt sem tudtam hogy melyik nyelven szőlaljak meg.

- Ohh nem én is odatartok. -böktem ki végül mire ő csak még jobban mosolygott majd a bőröndjeimre nézett.

- Azt hittem nem beszéled a koreait de ahhoz képest elég szép a kiejtésed is. Most költözöl ide?

- Igen a nyárra mivel Magyarországon lakom de félig koreai vagyok ezért beszélem a nyelvet aminek előnye van otthon a káromkodás terén.-motyogtam el a mondat utolsó részét de ő hallotta és elnevette magát majd a lift ajtó ki is nyílt és egy kis halba értünk.

- Az én szobám a 224-es ha esetleg kell valami segítség vagy csak szimplán egy tea bátran ugorj be amúgy a nevem Choi Kwang Jae - nyújtotta a kezét.

- Yon Lara de csak Yorának szoktak szólítani.

- Akkor viszlát legközelebb Yora. - intett majd elindult az ellenkező irányba. Az én szobám ajtaja már nyitva volt de előtte adtam egy kis borravalót a fiúnak majd elment. Mikor befordultam a szobába egy hatalmas nappali tárult elém aminek nagy ablakai voltak, ahonnan ráláttam a városra. Gyönyörű volt. Tovább nézelődtem majd megpillantottam a konyhát ami a nappalitól csak egy pult választott el. A konyha melletti folyosón volt egy kis lépcső majd két szemközti és egy velem szembeni ajtót láttam meg. Benyitottam a jobb oldaliba ahol a fürdő volt majd a mellette lévőbe ami a hálószoba egy hatalmas nagy ággyal egy wardorbe fotelek és egy asztal volt. A harmadik szoba ajtaja nem nyílt hiába rángattam. Talán csak különleges kérésekre nyitják ki. Visszamentem a nappaliba és a kanapéra vetettem magam. Végre itt. El sem hiszem. A telefonom pittyegett.

Hyorin: Jelentést kérek!:)

Yora: Egyszerűen elképesztő!