1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
2014. december 30., kedd
2.rész
Sziasztok^^
Huhh hát mivel már nagyon sok részt megírtam ezért kicsit sűrűbben tudok kirakosgatni. Ez most nem éppen a leghosszabb de próbáltam úgy szétválogatni a részeket hogy mindig legyen miért várni a következőt. :) Hahi :3
Jó olvasást ^^
~Soo Nah~
Huhh hát mivel már nagyon sok részt megírtam ezért kicsit sűrűbben tudok kirakosgatni. Ez most nem éppen a leghosszabb de próbáltam úgy szétválogatni a részeket hogy mindig legyen miért várni a következőt. :) Hahi :3
Jó olvasást ^^
~Soo Nah~
- Szia Eun Jin!- köszönt Dong Hyun a pult mögül. Intettem
neki majd hátra mentem apához. Ilyenkor nem voltak sokan. Ez amolyan vihar
előtti csend mivel péntek van és este sokan özönlenek be.
- Szia apa! Ráérsz?- kérdeztem óvatosan.
- Persze mond csak!- mutatott az asztalhoz hogy üljünk le.
- Nos ,úgy tűnik lesz egy mellékállásom. - vágtam is bele. Apa
egyenlőre nem tudta hová tenni a dolgokat ,de miután elmeséltem neki mindent
egy kis mosolyt véltem felfedezni az arcán.
- Nem rossz. De szükségem van rád itt is. Tudod hogy nem
nagyon engedhetjük meg ezt magunknak.
- Apa...tudom, hogy nehéz de kérlek! Ki tudja ,lehet hogy
hasznunk is lesz belőle és nekem is nagy tapasztalat !- néztem kérlelően rá. Egy kis gondolkozás
után közölte velem döntését.
- Kössünk alkut!Heti kétszer mehetsz el és amit keresel
elteszed. Ha nem tetszik a tanárosdi minden visszaáll ugyan így. Rendben?- mondta.
Maga a megváltás. Akartam ezt a melót, mert így azt tudom csinálni ,amit
szeretek és segítek apának is.
- Rendben van!- mondtam- De ma is el kell mennem .- szívtam
be alsó ajkam a válaszra várva.
- Menj!De ne maradj soká! Addig behívom azt a szomszéd Kwon
Joo gyereket .Úgyis szeretne pénzt keresni.-ugrottam és egy puszit nyomtam
apának, majd indultam kifelé. El sem hiszem hogy megengedte , de ez is egy új
kezdet számomra.
***
A papírt, amire Jung tanár úr a címet írta, néztem már egy
fél órája, de még mindig nem találtam. Ahhoz a padhoz értem ahol a múlt este
voltam. Ezzel szemben egy szálloda állt ,de a cím viszont sehogy sem akart
stimmelni. Mindenesetre megindultam befelé, hogy rákérdezzek. Éppen léptem
volna befelé mikor valaki a ruhámnál fogva visszarántott.
- Hoho merre tartunk?- állt mellettem Jeon Guk. Ő most már
tényleg mindenhol ott lesz?
- Miért mondanám el!- figyeltem be a szállodába. a fiúra rá
se nézve.
- Értem .- indult volna, de megragadtam.
- Várj! Igazából ezt a címet keresem. Tudod hol van?- dugtam
felé a papírt .Ő meredten bámult rá egy pillanatig, majd mosolyra húzta száját.
- Miért akarod te azt megtalálni?
- Nos, csak úgy. Legyen annyi elég, hogy jó okom van rá. –
mondtam válaszként amir jeon Guk csak nevetett. Ennyire vicces?
- Elkísérlek .- mutatta kezével a bejáratot. Szó nélkül
elfogadtam a segítséget mivel vesztenivalóm nincs. Bementem előre és amikor
beléptem egy hatalmas fényűző hal tárult elém .Számat nem tudtam becsukni és
akaratlanul néztem a tehetősebbnél tehetősebb embereket. Jeon Guk tovább
irányított a lift felé. Beszálltunk és az utolsó pillanatban lépett be egy
piros miniruhás hölgy 15 cm-es magassarkuban. Ezek az elitek? Egy megvető
pillantást vetve rám megfordult és úgy vártuk hogy a lift elinduljon .Azonban
Jeon Guk feltűnően bámultál a hölgy alig takart fenekét .Fújjj ez annyira irritáló. Egy
úriember eltekint de ő.....Ennél már csak az lenne taszítóbb ha nyálát is
csorgatná. A hölgy hamarabb szállt ki .Jeon Guk mosolyogva bámult utána majd
mikor rám nézett egy rosszalló pillantással jeleztem megvetésem, majd lesütötte
szemét egy enyhe kacaj kiséretében.
- 15.emelet...ez lesz az!- kiáltott fel majd megindult
kifelé .Egy hatalmas folyosó tárult elém, aminek két elágazása volt. Mi az
elsőnél jobbra tértünk, ahol csupán egyetlen ajtó volt .Érdekesnek véltem,
mivel az emeleten csak két ajtót láttam viszont, ahol a hölgy szállt le a
folyosó tele volt ajtókkal. Megnéztem a címet és valóban ez volt az .Nem is
gondoltam, hogy egy szállodába kell jönnöm. Fordultam volna Jeon Guk felé
megköszöni a segítséget de ő akkorra már az ajtót nyitotta és bement. Nem
értettem ,hogy tudott egy idegen lakásba betörni úgyhogy csak az ajtó előtt
álltam a magyarázatra várva.
- Gyere be! Nem harapok. - kuncogott rám se nézve. Apró
léptekkel haladtam be. Cipőmet letettem majd a nappaliba léptem. Hatalmas nagy
ház volt. Igaz kissé rendetlen, de még így is elegáns volt.
- Nem értem. - álltam a nappali középén.
- Mit? - kérdezte a fiú
velem szembe állva.
- Ezt. Te mégis hogy jutottál be? Ezért nagyon meg fognak
büntetni .- keltem ki magamból mire a fiú kezeimet fogva a szemembe nézett.
- Ha még nem esett le nagyokos, én itt lakom . - húzta
száját mosolyra .Itt lakik? Ő? Tehát akkor ő lesz a tanítványom?Már perc múlva megráztam
fejem és koncentráltam az igazi célomra amiért idejöttem.
- Nos akkor kezdhetjük a tanulást!- vágódtam le a kanapéra
és szedegettem elő a cuccaim de a fiú még mindig állt és nézett.
- Talán van valami gond?- kérdeztem. Jeon Guk csak a
tarkóját vakarta majd hirtelen két kezét mellém támasztotta a kanapéra .Szemeim
kipattantak és visszafolytott lélegzettel vártam hogy mit akar.
-A tanár néni még mindig nem hajlandó elárulni a nevét?- közeledett
felém. Nem tudtam mire számítsak.
- Nézd én tanítani jöttem nem holmi érettlen fiúk
játékszerének .- ráncoltam meg homlokom,de ő még mindig csak közeledett.
- Csak meg akarom előlegezni a fizettséged .- hajolt még
mindig .Nem tudtam menekülni így csak fejemet fordítottam el és vártam, hogy
mit fog velem tenni. De hirtelen ajtó nyitásra lettünk figyelmesek.
- Hyung!- kiáltott egy kisfiú anyukája mellett. Jeon Guk
azonnal leszállt rólam én pedig azonnal felpattantam fejemet lehajtva.
- Kisfiam!Mit jelentsen ez?Arra kértelek hogy ne hozz most
ide senkit mert a tanár bármelyik percben megjöhet . - pakolt ki a konyhába a
csinos alacsony termetű nő.
- Hyung ő a barátnőd?- kérdezte a fiú bátyját. Mi egyszerre
fujtattunk és vágtuk rá a "nem" választ.
- Myung Guk , menj fel és ott várd a tanárt. - mondta az
anya.
- Igazából nem kell
rá várnod. Jung tanár úr küldött .- mondtam a fiúra majd az anyára nézve. A
néni ekkor abbahagyta amit csinált majd odajött hozzám. Kedves arca volt ezért
nem nagyon tartottam tőle ,hogy most estleg le akar szidni.
- Ohh ez esetben üdvözöllek nálunk!JeonGuk és Myung Guk
anyja vagyok. De szólíts csak Min néninek. - mosolygott
- Örvendek!Az én nevem Park Eun Jin.- hajoltam meg.
- Aha szóval ez a neved. Ez volt olyan nehéz elárulnod?- mondta
Jeon Guk gúnyosan. Ekkor csak oldalba böktem, amin Myung Guk nevetett.
- Máris kedvellek Nona!Akkor várj itt és lehozom a
füzetemet. - mondta majd szaladt is fel.
- Foglalj helyet kérlek!Készítek valamit nektek! Jeon Guk
,menj a szobádba tanulni!- parancsolt rá a fiúra .Ő egy pillantást vetett rám
majd felment az emeletre. Myung Guk már hozta is a füzetét és leült mellém. A
következő 2 órában nagyon jól telt a tanulás .Myung Guk nagyon okos és odaadóan
tanult és figyelt rám. Min néni egy kis sütivel kedveskedett nekünk. Mikor 8
óra volt összepakoltunk és indulásra készültem.
- Akkor jó éjszakát .- hajoltam meg .- kedden találkozunk
Myung Guk.- köszöntek v majd kiléptem az ajtón. Már épp a lift felé haladtam
mikor Min néni utánam jött.
- Eun Jin!- kiáltott -A fizettség!- nyújtott felém egy
borítékot .- ez az ehavi .- nem akartam elfogadni büszkeségemnél fogva de aztán
apára gondoltam és arra hogy így könnyebb lesz ígyhát végül elfogadtam.
- Ne szégyeld Eun Jin! Tudom milyen helyzetben vagy és hidd
el tudom milyen érzés.- hajtotta le a fejét-vigyázz magadra!- simogatta meg
vállam majd elment. Kedves nő nem kétséges de nem szeretem ha tudják az anyagi
hátterem .Néhány perc után ismét elindultam a lifthez. Nem volt ott senki
rajtam kívül. Mikor kiértem a szállodába megcsapott a hideg őszi levegő. Sálamat
jobban a nyakam köré tekerve indultam hazafelé a borítékot még mindig a kezembe
fogva. Nem akartam megnézni a tartalmát inkább majd odaadom apának hadd kezdjen
vele azt amit akar .De mikor ezt otthon tálaltam apának, ő nem így gondolta.
- Szó sem lehet róla!Ezt a pénzt eltesszük az egyetemre. - fogta
a borítékot és a kivett pénzt egy csuporba tette. Nagyon meghatott hogy ennyire
gondol rám és nem a saját hasznára fordítsa. Hiába volt néha zsémbes de ő akkor
is a legjobb apa a világon .- Most pedig menj aludni! - ment a szobája felé.
- Jó éjt!- kiáltottam neki mire ő egy intéssel viszonozta .A
szobám ablaka pont kilátást adott Szöul kicsi kivilágított részére .Pizsamámba
öltözve ültem le az ablakom elé és néztem ki .Mindig elkápráztatott az esti
fényáradat és ahogy az emberek még mindig járkáltak az utcákon más-más céllal. Ebből
a világból telefonom csörgése ébresztett. Dong Hyun üzenetet küldött.
Dong Hyun :Eun Jin!Ismét szükségem van rád!Holnap nagy
családi ebéd lesz egy étterembe. Kérlek 11-re legyél kész és érted megyek.
Na igen!És én már azt hittem pihenni fogok .Egyébként Dong
Hyunnak én vagyok az "egy ebédes barátnője" mivel már a családba
mindenki házas vagy van valakije ezért ő sem akar kimaradni és én vagyok a
legkézenfekvőbb álbarátnő .Igazából viccesek szoktak lenni ezek az ebédek így hát
nem bántam. Ezután már csak arra vágytam, hogy végre az ágyamba fekhessek és
kipihenjem a hét fáradalmait.
2014. december 29., hétfő
Good Luck ,Sung Min! -2.rész
Másnap
miután felébredtem ,mindent alaposan átgondolva az éjszaka folyamán , arra a
döntésre jutottam , hogy jobban teszem , ha minél hamarabb elköltözöm innen ,
annak ellenére , hogy még csak most érkeztem.
Beláttam ,
hogy igaza van Hyun Woo – nak , ha továbbra is itt maradok , nagyobb bajom is eshet , mint a múlt
éjszakai kis incidens. Elszántam magam és semmi sem tántoríthat vissza
szándékomtól. Neki is láttam keresgélni az albérlet kínálatok között. Az elején
elég döcögősen indult , semmi sem felelt meg az elvárásaimnak , bár azok sem
voltak annyira nagyok. Azonban néhány óra múlva a sok kutatás meghozta
gyümölcsét. Ám ebben az esetben , tanulva előző hibámból , jobbnak láttam
személyesen is szemügyre venni , mielőtt ténylegesen kiveszem . Délután el is
mentem és szerencsére be is engedtek oda. Levoltam nyűgözve. Sokkal szebb volt
, mint ahogyan elképzeltem. A szoba az 5. emeleten helyezkedett el , de nem
bántam , sőt örültem is neki , mert a látvány , ami az ablakból elém tárult
egyszerűen elképesztő volt. A kilátás gyönyörű és messziről ugyan , de legalább
láthattam a Seoul Tower-t , amit mindig is megszerettem volna nézni. A szobáról
nem is beszélve , ami hófehér színű falakkal volt körülvéve , belül nagyon modern berendezéssel. Szinte csalogatta az
embert . El sem hittem , hogy ez az a lakás , amit az újágból kinéztem és a
bérleti díj is fizethető összeg. A tulajdonos egy nagyon kedves bácsika és ez
is megdöbbentő tény , hiszen a lakás állapota nem azt sugallja , hogy ez egy
több , mint 60 éves férfi tulajdona. Nem is kellett többet mutatni , amúgy is
első látásra beleszerettem , ezért gyorsan lefixáltam mindent . Megbeszéltem a
bérleti díjat , valamint a költözés részleteit , aztán elköszöntem és haza
indultam. Otthon rögtön a telefonomért nyúltam és tárcsáztam Hyun Woo számát.
Elmeséltem neki , hogy mi történt és , hogy merre van az új albérletem. Ennek
nagyon örült , bár a címből rájöhetett , hogy ez bizony messzebb van , mint a
jelenlegi ház és ezért kicsit elhalt hangon folytatta a beszélgetést , de azért
felajánlotta a segítségét a költözésben is. Olyan rendes fiú volt , egyszerűen
éreztem , hogy benne 100 %-ig megbízhatok , mintha csak a sosem létezett bátyám
lenne. Nem húztam tovább az idejét , így is sokat fecsegtem , ezért elköszöntünk
egymástól és letettük.
A következő
reggel , miután kipattantak szemeim és elvégeztem szokásos reggeli rutinomat ,
neki láttam pakolni. Alig vártam , hogy végre itt hagyhassam ezt a porfészket.
Nagyon rossz érzés volt itt lenni , olyan nyomasztó. Bepakoltam mindent , amit
aznap csak tudtam és ez így ment egészen három napig. Ekkor , Hyun Woo
segítségével , elkezdhettem átpakolni az új lakásomba. Sokat nevettünk ,
miközben együtt szenvedtünk a csomagok és a dobozok közös átcipelésében , de
akár milyen nehéz is volt , még sem bántam , mert egy olyan jó társasággal ,
mint Kang Hyun Woo az ember nem tud sosem unatkozni. Bár az időt ő sem tudta
megállítani. Három hét telt el , hogy Szöulba érkeztem és nem is gondoltam
volna akkor , hogy két lakást is megjárok ittlétem során. Ám most úgy érzem
megtaláltam a tökéleteset. Amint betettem a lábam oda, tudtam , hogy most már
ténylegesen haza érkeztem. Neki is láttam kipakolni és otthonosabbá tenni
vadonatúj kuckómat. Minden doboz kiürült , de tudtam , hogy valami nagyon is
hiányzik. Pár percnyi gondolkodás után rá is jöttem , hogy mi az.
-Az egyik
doboz nincs meg! – csaptam a homlokomra.
Abban voltak
talán a legértékesebb dolgaim és itt nem az anyagiakra gondolok. Személyes
holmik , mint például anyukám régi könyvei , közös képek a családommal ,
tárgyak , amiket még annak idején tőlük kaptam és persze a naplóm is benne
volt. Feltétlenül vissza kell szereznem bármi áron. Úton régi albérletem felé
reménykedtem , hogy még ott lesz és nem dobta ki az a nő. Amint odaértem ,
megkérdeztem , hogy nem láttak- e egy kicsi , barna színű dobozt a szobámba.
Csak vállat vont és annyit felelt , hogy nézzem meg fent. Megköszöntem a
„segítségét” és sebes léptekkel felfutottam az emeletre. Kinyitottam az ajtót
és rögtön szembe tűnt a padlón lévő dobozka. Nagyon örültem , hogy még ott volt
és nem dobták ki. Felkaptam , aztán lementem a halba , hogy végleg
elbúcsúzhassak . Miután ez megtörtént , kivánszorogtam az épületből , kezemben
a kicsit sem könnyű , de számomra annál értékesebb tárggyal és elindultam haza.
Szép idő volt , bár kissé hűvös hisz mégis csak reggel 7 óra körül járhatott.
Éppen egy parkon át sétáltam és itt ilyenkor szerencsére csak egy-két futóval
lehet találkozni. Később már szinte senkit sem láttam. A doboz akkora volt ,
hogy előre , mondhatni semmit sem láthattam és csak reménykedtem benne , hogy
aki velem szembe jön észre vesz engem. Úgy tűnik túlságosan is bízok az emberek
figyelmességében , de csak bízok. Ezt tökéletesen ellensúlyozta az a tény ,
hogy a következő pillanatban valaki nekem jött. Akkor esett le az egész ,
amikor már a földön fekve , egy nehéz súly nehezedett rám , amihez hangok is
társultak.
-Áuu …mi a…?
– felnéztem és észre vettem , hogy valaki fekszik rajtam. Először nem láttam tisztán az arcát , mivel
kapucnit és napszemüveget viselt. Ám a meglepődöttség az arcán garantált volt.
Gyorsan leugrott rólam és zavartan elkezdett mentegetőzni.
- Bocsi nem
akartam neked menni. Gyere segítek felállni! – nyújtotta felém kezét. Abban a
pillanatban ,ahogy felállni készültem egyszer csak egy éles fájdalom hasított a
bal lábamba. Az is szemet szúrt , hogy egy elég nagy hegyes kő állt ki abból ,
ami tiszta vér volt. Megrémisztetett a vér látványa , de nem mutattam ki.
Nézegettem a sebet , amikor ő is leguggolt hozzám.
- Jesszus
,te vérzel! – nézett rám ijedt arccal.
- Ezzel egy
cseppet sem nyugtatsz meg. – feleltem kissé ideges állapotban. Innentől kezdve
már nem is volt olyan segítőkész , mint néhány másodperce.
- Jól van na
, amúgy sem csak én vagyok a hibás ebben a balesetben , hiszen te sem néztél az
orrod elé. – akadt ki . Most tényleg ezzel takarózik?
- Köszönöm ,
kend akkor nyugodtan rám! – itt már kezdett elborulni az agyam. Nem értem ,
hogy lehetnek egyesek ilyen bunkók. Lassan kifújta a levegőt , majd a következő
pillanatban levette lezser napszemüvegét és közelebb hajolt hozzám. Megfogta a
bokámat és , mint egy erre szakosodott
orvos , elkezdte vizsgálgatni a sebet. Ebből a közelségből végre láthattam
tisztán az arcát. Őszintén szólva nagyon helyes srác volt , mély barna
szemekkel és gyönyörű rózsaszínű ajkakkal…Várjunk! Ilyet még sosem mondtam egy
fiúra sem , hogy…Áááá inkább hagyjuk , azért a kinézete nem segít a belsőjén.
Amíg elvoltam arcvonásai elemezgetésével , addig ő szépen megállapította , hogy
ezt bizony azonnal be kell kötözni.
Micsoda megállapítás!
- Jó
,rendben , ha hazamentem bekötöm! – válaszoltam , majd megpróbáltam felállni ,
de mintha visszarántottak volna. Egyszerűen nem ment. Annyira fájt a lábam ,
hogy talpra sem tudtam állni. A srác mellettem már régen állt és fel is
ajánlotta segítségét.
- Fáj? Ne
segítsek valamit? – kérdezte egy fokkal már odaadóbb hangnemben.
- Nem
szükséges , menni fog magamtól is! – utasítottam vissza .
- Ja azt
látom. – felelte hitetlenkedve.
Kicsit
bosszantott , hogy még mindig itt áll , úgyhogy szépen megpróbáltam távozásra
bírni.
-Ha nincsen
semmi más , akkor nyugodtan mehetsz . Gondolom nagyon sietős a dolgod , ha még
az emberekre sem figyelsz az úton. – mondtam szemrehányóan. Erre csak pislogott
egy párat .
- Jó oké ,
akkor már itt sem vagyok. – felelte , aztán felkapta napszemüvegét és szép
lassan elslisszant mellettem.
- Mekkora
pofátlan bunkó! – szitkoztam magamban még pár percig , de aztán éreztem , ahogy
a lábam egyre jobban zsibbadásnak indul. Nem tudtam mit csinálni , egyszerűen
tehetetlennek éreztem magam. Senki sem járt arra és még mindig a járdán ülve
vártam valami csodára. Ilyen szerencsés is csak én lehetek. Nem telt bele két
percbe , hirtelen egy kéz a lábam alatt , egy másik a hátamon landolt , majd
felemeltek. Nagy volt a megdöbbenésem , amint megláttam minden bajom okozóját.
Ő rám sem nézett csak fogott és letett egy padra. Aztán odasétált a dobozomhoz
és felvette azt is a földről.
- Most mit
csinálsz? – kérdeztem , amint megláttam , hogy nem is hozzám hozza a dobozt ,
hanem egyenesen a fák közé . Ott letette és lazán felém sétált.
- Eltettem
egy biztonságos helyre , amíg vissza nem jössz érte. – válaszolta.
Csak
értetlenül pislogtam rá , hogy ezzel mit is akart mondani.
-Mi az ,
hogy visszajövök érte? Mert elmegyek vagy mi? – nevettem fel hitetlenkedve.
- Talált
süllyedt , mert most szépen leviszlek a kórházba.
- Mi…?
Miért…? Ez a seb nem is olyan nagy ügy. – próbáltam tiltakozni , de úgy tűnik
hiábavaló volt. Apró , gúnyos mosolyra húzta a száját , majd ismét felkapott
karjaiba.
- Jobb , ha
befogod! – mondta most teljes komolysággal. Köpni-nyelni nem tudtam. Most miért
jött egyáltalán vissza?
Elindultunk
a kórház irányába. Eközben fejem mellkasán pihent és önkéntelenül is éreztem bódító illatát. Olyan jó illata volt , hogy
szinte elkábított. Nem tudom , hogy
valami mulatságosat látott-e , vagy csak szimplán rájött az öt perc , de
mellkasának rázkódása azt a látszatot keltette , hogy valamin elég jól
szórakozik. Már egy ideje úton voltunk , de még mindig nem tudtam róla semmit
és ez kissé aggasztott. Így mivel nem bírtam tovább megállni , kezdeményeztem.
-És amúgy
,hogy hívnak?
- Miért
fontos ? Vagy talán…már belém is zúgtál? – tette fel a számomra nagyon vicces
kérdést.
- Azért
ennyire ne szállj el magadtól...! Nem vagy olyan nagy szám. – feleltem
nyugodtan.
- Ja értem.
Pedig már azt hittem , hogy a következő amit kérdezel a számom lesz. – nézett
fel tettetett csalódottsággal arcán.
- Hogy lehet
valakinek ekkora arca? – képedtem el viselkedésén.
- Oh nehogy
azt mondd már nekem édesem , hogy egy kicsit sem vonzódsz hozzám?
Erre aztán
már kihagyott a szívem egy ütemet. Az tény , hogy nagyon is vonzó srác , de a
modora? Azon bizony lenne még mit javítani. És mi az ,hogy Édesem?
-Pedig
elhiheted , hogy nem Bunkókám. – vágtam hozzá a lehető leghiggadtabban. Ebben a
pillanatban azonban megállt és tekintetét rám szegezte. Egyre közelebb hajolt ,
hogy már épp csak pár centiméter távolság volt arcaink között.
- És most? –
kérdezte magabiztosan. A szívem a torkomban dobogott ,annyira megzavart a
közelsége , de nem adtam meg neki ezt az örömöt.
- Eltolnád
az arcod az enyémből és haladhatnánk tovább , eléggé fáj a lábam.
Na erre már
visszább vett arrogáns személyéből és folytattuk utunkat. Ezt egy teljes
győzelemként fogtam fel , annyira boldog voltam.
-Akkor sem
hiszem… - motyogta az orra alatt alig hallhatóan. A kórház még mindig nagyon
messze volt és nem is értettem ,hogy akkor miért vállalkozott arra , hogy
elhozzon , ha tudta , hogy nem egy 10 perces séta lesz az egész.
- A nevem
Park Ji Hoon. – mondta hosszantartó némaság után. Nem tudtam miért pont most
szánta el magát arra , hogy ezt elmondja , de azért jó érzés volt legalább
tudni. De gondoltam itt az ideje egy kicsit nekem is játszani vele.
- Jézusom mi
történt? Talán túl hosszú ez az út vagy esetleg túl nehéz vagyok ? Mi történt ,
hogy most hirtelen szóra méltatsz? -
játszottam meg magam.
- Jaj de
vicces valaki…de ha már én voltam olyan jófiú ,hogy válaszoltam a kérdésedre
,akkor most te is megtehetnéd ugyanezt az enyémre.
- Ki vele te
„jófiú”! – macskakörmöztem a levegőbe és láttam , hogy egy picit el is
mosolyogta magát.
- Tényleg
nem tartasz vonzónak? Nem éreztél semmit ,amikor közel hajoltam hozzád? – tette
fel a nem mindennapi kérdéseit. Erre csak néztem egy nagyot. Mégis miért
érdekli ennyire ,hogy mit gondolok róla? De ha már ő őszinte volt ,akkor nekem
is annak kell lennem.
- Nem vagy
olyan rossz… - nyögtem ki végül. Azért mégsem mondhatom meg neki , hogy
„Dehogyisnem , még mi az hogy milyen jóképű vagy!”.
- Ezt jó
hallani. – válaszolta. Most mi az? Örül neki , hogy nem jön be nekem annyira
vagy mi? Hát én elvesztettem a fonalat. Egy idő után már nem is mentünk tovább
,mert Ji Hoon megállt.
- Mi a baj?
–kérdeztem , mikor nem akart
megszólalni.
- Ez így nem
lesz jó , nem erre kellett volna jönnünk. –esett gondolkodóba. Láttam rajta ,
hogy most tényleg komolyan beszél.
- Akkor most
mi lesz? Talán jobb lenne ha letennél és akkor…
- Dehogyis!
– förmedt rám. Ebben a pillanatban betelt a pohár . Nem bírtam tovább , hogy
folyton parancsolgat meg leolt mindenért , ezért fogtam magam és megpróbáltam
kikászálódni tartásából. Sikerült is volna , ha nem fájna még mindig az a
fránya seb , mert amikor letettem a lábam
a földre elvesztettem az egyensúlyomat és tudtam , hogy mindjárt a földön kötök
ki. Szerencsére a fiú is észnél volt , így eltudott kapni a becsapódás előtt.
Szorosan fogta egyik kezével a hátamat , másikkal derekamat. Egymás tekintetét
fürkésztük ezekben a percekben. Nem tudtam volna megmondani , hogy mi ez a
különleges érzés , ami elfogott akárhányszor csak rám nézett vagy csak éppen
hozzám ért. Ez a pillanat azonban véget ért mihelyst rájöttünk , milyen
helyzetben vagyunk.
- Öhmm …
most már elengedhetsz. – mondtam megtörve a csendet.
- Csak nem
zavarban vagy? – kérdezte kis gúnyos vigyorral. Szóval erre ment ki az egész ,
hogy engem zavarba hozzon?
- Engedj el,
most már tényleg elegem van! – fakadtam ki.
- Ahogy
óhajtod. – ezután megfogott és leültetett az első padra , amit meglátott ,
aztán ő is ledobta magát mellém.
- És most
hogyan tovább? – kérdeztem kerülve tekintetét.
- A kórház
még körülbelül egy órányira van innen , kibírod addig?
- Nem tudom…
- néztem a fájós lábamra , amiből még mindig buzogott a vér.
- Ez így
tényleg nem lesz jó! Gyere! – azzal ismét felakart emelni , de ezúttal nem
hagytam magam.
- Nem , elég
volt , hogy idáig fáradtál velem! Szerintem neked is jobb dolgod van , mint
engem ide-oda cipelni.
- Ne
hülyéskedj már! Ha már eddig elhoztalak , akkor miért ne mennénk tovább? –
győzködött. Ebben igaza volt. Sokat töprengtem azon , hogy vajon miért jött
akkor egyáltalán vissza értem és miért akar elvinni mindenáron a kórházba. Az
egyetlen lehetséges válasz , hogy a balesett miatt megszólalt a lelkiismerete.
Igen , ez lesz az!
- Jó ,
legyen. De akkor most tovább akarsz cipelni a kórházig vagy mi? – adtam meg
magam végül , de azért miatta is aggódtam.
- Nem! Van
egy sokkal jobb ötletem! – karomnál fogva megragadott és újra éreztem , ahogy
fejem mellkasának ütődik. Aztán elindult a kórházzal ellentétes irányba.
- Hé , most
meg hová viszel? – kérdeztem meglepődve.
- Majd
meglátod. – húzta mosolyra száját.
Az úton nem
beszéltünk sokat , csak éppen annyit , hogy ne legyen túl kínos a csend. Később megérkeztünk egy kollégiumszerű
épülethez. Ji Hoon tovább vitt és az épület bejáratáig meg sem állt velem.
-Itt is
vagyunk. – jelentette ki, miközben bevitt az ajtón és letett az egyik kanapéra
a nappaliban.
- Mi az az
itt? – kíváncsiskodtam.
- Nálam. -
felelte nemes egyszerűséggel. Pfuu hát erre igazán nem számítottam. Kissé
ideges lettem , hiszen egy olyan ember lakásán vagyok akit még csak pár órája
ismerek és ez az ismeretség sem felhőtlen.
- Várj itt
,amíg hozok valamit , amivel betudom kötni a lábad. – majd eltűnt az egyik
szobában. Távollétében próbáltam felmérni a terepet. A nappali nem volt olyan
nagyon nagy,sőt meglehetősen kicsi. A konyha pont itt helyezkedett el jobbra és
szintén nem volt nagy durranás , de annál inkább rendezett. Tényleg elcsodálkoztam
, hogy milyen rend van az egész házban , mivel Ji Hoon első látásra nem az a
tipikus „házitündér” alkat. Néhány perc múlva már itt is termett kezében a
megígért gézzel és a szükséges fertőtlenítőkkel. Amíg végrehajtotta a kényes
műveletet , elővettem a mobilom , hogy megnézzem nem keresett-e rajta valaki,
de nem jött semmilyen hívás , így inkább letettem az asztalra.
Ránéztem Ji
Hoon-ra és nem tudtam hova tenni őt. Egyik pillanatban átlagos, a másikban egy
kiállhatatlan bunkó és valamikor tud gyengéd is lenni. Mindegy is ,csak az
számít , hogy hamar végezzen és minél gyorsabban hazamehessek.
-Kész is . –
mondta , miután elvégezte az utolsó simításokat is.
- Köszönöm
szépen és…nem csak ezt , hanem , hogy elkísértél. Nem sokan tették volna meg
ugyanezt. Bár azért valljuk be , néha kicsit paraszt voltál , de ettől
függetlenül nem vagy rossz ember , úgyhogy még egyszer köszönöm! – hajoltam meg
tiszteletem jeleként.
- Nincs mit.
Ez gyorsan
ment , nem mondom , de legalább vége van ennek az egésznek és mehetek nyugodtan
utamra. Meg is indultam az ajtó irányába , azonban még hallottam , hogy utánam
kiabál.
-De azért
legközelebb nézz az orrod elé! Ja és ne felejts elmenni a dobozodért!
Ohh tényleg
, majdnem megfeledkeztem róla , még jó , hogy ő észben tartotta , de az előző
megjegyzése felett sem hunyhattam szemet.
-Te is
tartsd nyitva azt a napszemüveges szemedet , nehogy megint haza kelljen cipelni valakit! - nyújtottam ki rá nyelvem , majd választ sem
várva , kiviharoztam a lakásból.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)