You sat down next to me and I forgot how to breathe

1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész

2.rész

Sziasztok^^
Huhh hát mivel már nagyon sok részt megírtam ezért kicsit sűrűbben tudok kirakosgatni. Ez most nem éppen a leghosszabb de próbáltam úgy szétválogatni a részeket hogy mindig legyen miért várni a következőt. :) Hahi :3
Jó olvasást ^^
~Soo Nah~

- Szia Eun Jin!- köszönt Dong Hyun a pult mögül. Intettem neki majd hátra mentem apához. Ilyenkor nem voltak sokan. Ez amolyan vihar előtti csend mivel péntek van és este sokan özönlenek be.

- Szia apa! Ráérsz?- kérdeztem óvatosan.

- Persze mond csak!- mutatott az asztalhoz hogy üljünk le.

- Nos ,úgy tűnik lesz egy mellékállásom. - vágtam is bele. Apa egyenlőre nem tudta hová tenni a dolgokat ,de miután elmeséltem neki mindent egy kis mosolyt véltem felfedezni az arcán.

- Nem rossz. De szükségem van rád itt is. Tudod hogy nem nagyon engedhetjük meg ezt magunknak.

- Apa...tudom, hogy nehéz de kérlek! Ki tudja ,lehet hogy hasznunk is lesz belőle és nekem is nagy tapasztalat  !- néztem kérlelően rá. Egy kis gondolkozás után közölte velem döntését.

- Kössünk alkut!Heti kétszer mehetsz el és amit keresel elteszed. Ha nem tetszik a tanárosdi minden visszaáll ugyan így. Rendben?- mondta. Maga a megváltás. Akartam ezt a melót, mert így azt tudom csinálni ,amit szeretek és segítek apának is.

- Rendben van!- mondtam- De ma is el kell mennem .- szívtam be alsó ajkam a válaszra várva.

- Menj!De ne maradj soká! Addig behívom azt a szomszéd Kwon Joo gyereket .Úgyis szeretne pénzt keresni.-ugrottam és egy puszit nyomtam apának, majd indultam kifelé. El sem hiszem hogy megengedte , de ez is egy új kezdet számomra.

                                                                                           ***

A papírt, amire Jung tanár úr a címet írta, néztem már egy fél órája, de még mindig nem találtam. Ahhoz a padhoz értem ahol a múlt este voltam. Ezzel szemben egy szálloda állt ,de a cím viszont sehogy sem akart stimmelni. Mindenesetre megindultam befelé, hogy rákérdezzek. Éppen léptem volna befelé mikor valaki a ruhámnál fogva visszarántott.

- Hoho merre tartunk?- állt mellettem Jeon Guk. Ő most már tényleg mindenhol ott lesz?

- Miért mondanám el!- figyeltem be a szállodába. a fiúra rá se nézve.

- Értem .- indult volna, de megragadtam.

- Várj! Igazából ezt a címet keresem. Tudod hol van?- dugtam felé a papírt .Ő meredten bámult rá egy pillanatig, majd mosolyra húzta száját.

- Miért akarod te azt megtalálni?

- Nos, csak úgy. Legyen annyi elég, hogy jó okom van rá. – mondtam válaszként amir jeon Guk csak nevetett. Ennyire vicces?

- Elkísérlek .- mutatta kezével a bejáratot. Szó nélkül elfogadtam a segítséget mivel vesztenivalóm nincs. Bementem előre és amikor beléptem egy hatalmas fényűző hal tárult elém .Számat nem tudtam becsukni és akaratlanul néztem a tehetősebbnél tehetősebb embereket. Jeon Guk tovább irányított a lift felé. Beszálltunk és az utolsó pillanatban lépett be egy piros miniruhás hölgy 15 cm-es magassarkuban. Ezek az elitek? Egy megvető pillantást vetve rám megfordult és úgy vártuk hogy a lift elinduljon .Azonban Jeon Guk feltűnően bámultál a hölgy alig takart  fenekét .Fújjj ez annyira irritáló. Egy úriember eltekint de ő.....Ennél már csak az lenne taszítóbb ha nyálát is csorgatná. A hölgy hamarabb szállt ki .Jeon Guk mosolyogva bámult utána majd mikor rám nézett egy rosszalló pillantással jeleztem megvetésem, majd lesütötte szemét egy enyhe kacaj kiséretében.

- 15.emelet...ez lesz az!- kiáltott fel majd megindult kifelé .Egy hatalmas folyosó tárult elém, aminek két elágazása volt. Mi az elsőnél jobbra tértünk, ahol csupán egyetlen ajtó volt .Érdekesnek véltem, mivel az emeleten csak két ajtót láttam viszont, ahol a hölgy szállt le a folyosó tele volt ajtókkal. Megnéztem a címet és valóban ez volt az .Nem is gondoltam, hogy egy szállodába kell jönnöm. Fordultam volna Jeon Guk felé megköszöni a segítséget de ő akkorra már az ajtót nyitotta és bement. Nem értettem ,hogy tudott egy idegen lakásba betörni úgyhogy csak az ajtó előtt álltam a magyarázatra várva.

- Gyere be! Nem harapok. - kuncogott rám se nézve. Apró léptekkel haladtam be. Cipőmet letettem majd a nappaliba léptem. Hatalmas nagy ház volt. Igaz kissé rendetlen, de még így is elegáns volt.

- Nem értem. - álltam a nappali középén.

- Mit? - kérdezte a fiú  velem szembe állva.

- Ezt. Te mégis hogy jutottál be? Ezért nagyon meg fognak büntetni .- keltem ki magamból mire a fiú kezeimet fogva a szemembe nézett.

- Ha még nem esett le nagyokos, én itt lakom . - húzta száját mosolyra .Itt lakik? Ő? Tehát akkor ő lesz a tanítványom?Már perc múlva megráztam fejem és koncentráltam az igazi célomra amiért idejöttem.

- Nos akkor kezdhetjük a tanulást!- vágódtam le a kanapéra és szedegettem elő a cuccaim de a fiú még mindig állt és nézett.

- Talán van valami gond?- kérdeztem. Jeon Guk csak a tarkóját vakarta majd hirtelen két kezét mellém támasztotta a kanapéra .Szemeim kipattantak és visszafolytott lélegzettel vártam hogy mit akar.

-A tanár néni még mindig nem hajlandó elárulni a nevét?- közeledett felém. Nem tudtam mire számítsak.

- Nézd én tanítani jöttem nem holmi érettlen fiúk játékszerének .- ráncoltam meg homlokom,de ő még mindig csak közeledett.

- Csak meg akarom előlegezni a fizettséged .- hajolt még mindig .Nem tudtam menekülni így csak fejemet fordítottam el és vártam, hogy mit fog velem tenni. De hirtelen ajtó nyitásra lettünk figyelmesek.

- Hyung!- kiáltott egy kisfiú anyukája mellett. Jeon Guk azonnal leszállt rólam én pedig azonnal felpattantam fejemet lehajtva.

- Kisfiam!Mit jelentsen ez?Arra kértelek hogy ne hozz most ide senkit mert a tanár bármelyik percben megjöhet . - pakolt ki a konyhába a csinos alacsony termetű nő.

- Hyung ő a barátnőd?- kérdezte a fiú bátyját. Mi egyszerre fujtattunk és vágtuk rá a "nem" választ.

- Myung Guk , menj fel és ott várd a tanárt. - mondta az anya.

 - Igazából nem kell rá várnod. Jung tanár úr küldött .- mondtam a fiúra majd az anyára nézve. A néni ekkor abbahagyta amit csinált majd odajött hozzám. Kedves arca volt ezért nem nagyon tartottam tőle ,hogy most estleg le akar szidni.

- Ohh ez esetben üdvözöllek nálunk!JeonGuk és Myung Guk anyja vagyok. De szólíts csak Min néninek. - mosolygott

- Örvendek!Az én nevem Park Eun Jin.- hajoltam meg.

- Aha szóval ez a neved. Ez volt olyan nehéz elárulnod?- mondta Jeon Guk gúnyosan. Ekkor csak oldalba böktem, amin Myung Guk nevetett.

- Máris kedvellek Nona!Akkor várj itt és lehozom a füzetemet. - mondta majd szaladt is fel.

- Foglalj helyet kérlek!Készítek valamit nektek! Jeon Guk ,menj a szobádba tanulni!- parancsolt rá a fiúra .Ő egy pillantást vetett rám majd felment az emeletre. Myung Guk már hozta is a füzetét és leült mellém. A következő 2 órában nagyon jól telt a tanulás .Myung Guk nagyon okos és odaadóan tanult és figyelt rám. Min néni egy kis sütivel kedveskedett nekünk. Mikor 8 óra volt összepakoltunk és indulásra készültem.

- Akkor jó éjszakát .- hajoltam meg .- kedden találkozunk Myung Guk.- köszöntek v majd kiléptem az ajtón. Már épp a lift felé haladtam mikor Min néni utánam jött.

- Eun Jin!- kiáltott -A fizettség!- nyújtott felém egy borítékot .- ez az ehavi .- nem akartam elfogadni büszkeségemnél fogva de aztán apára gondoltam és arra hogy így könnyebb lesz ígyhát végül elfogadtam.

- Ne szégyeld Eun Jin! Tudom milyen helyzetben vagy és hidd el tudom milyen érzés.- hajtotta le a fejét-vigyázz magadra!- simogatta meg vállam majd elment. Kedves nő nem kétséges de nem szeretem ha tudják az anyagi hátterem .Néhány perc után ismét elindultam a lifthez. Nem volt ott senki rajtam kívül. Mikor kiértem a szállodába megcsapott a hideg őszi levegő. Sálamat jobban a nyakam köré tekerve indultam hazafelé a borítékot még mindig a kezembe fogva. Nem akartam megnézni a tartalmát inkább majd odaadom apának hadd kezdjen vele azt amit akar .De mikor ezt otthon tálaltam apának, ő nem így gondolta.

- Szó sem lehet róla!Ezt a pénzt eltesszük az egyetemre. - fogta a borítékot és a kivett pénzt egy csuporba tette. Nagyon meghatott hogy ennyire gondol rám és nem a saját hasznára fordítsa. Hiába volt néha zsémbes de ő akkor is a legjobb apa a világon .- Most pedig menj aludni! - ment a szobája felé.

- Jó éjt!- kiáltottam neki mire ő egy intéssel viszonozta .A szobám ablaka pont kilátást adott Szöul kicsi kivilágított részére .Pizsamámba öltözve ültem le az ablakom elé és néztem ki .Mindig elkápráztatott az esti fényáradat és ahogy az emberek még mindig járkáltak az utcákon más-más céllal. Ebből a világból telefonom csörgése ébresztett. Dong Hyun üzenetet küldött.

Dong Hyun :Eun Jin!Ismét szükségem van rád!Holnap nagy családi ebéd lesz egy étterembe. Kérlek 11-re legyél kész és érted megyek.

Na igen!És én már azt hittem pihenni fogok .Egyébként Dong Hyunnak én vagyok az "egy ebédes barátnője" mivel már a családba mindenki házas vagy van valakije ezért ő sem akar kimaradni és én vagyok a legkézenfekvőbb álbarátnő .Igazából viccesek szoktak lenni ezek az ebédek így hát nem bántam. Ezután már csak arra vágytam, hogy végre az ágyamba fekhessek és kipihenjem a hét fáradalmait.

Bocsánat a sok változtatásért és ,hogy néha elvesznek dolgok az oldalról csak még nagyon friss ez az egész "blogosdi" és nem nagyon tudok kiigazodni rajta. De holnap mindent megpróbálok végleg lerendezni! :D Mégegyszer sajnálom!
Jó éjszakát! <3

Good Luck ,Sung Min! -2.rész

Másnap miután felébredtem ,mindent alaposan átgondolva az éjszaka folyamán , arra a döntésre jutottam , hogy jobban teszem , ha minél hamarabb elköltözöm innen , annak ellenére , hogy még csak most érkeztem.

Beláttam , hogy igaza van Hyun Woo – nak , ha továbbra is itt maradok  , nagyobb bajom is eshet , mint a múlt éjszakai kis incidens. Elszántam magam és semmi sem tántoríthat vissza szándékomtól. Neki is láttam keresgélni az albérlet kínálatok között. Az elején elég döcögősen indult , semmi sem felelt meg az elvárásaimnak , bár azok sem voltak annyira nagyok. Azonban néhány óra múlva a sok kutatás meghozta gyümölcsét. Ám ebben az esetben , tanulva előző hibámból , jobbnak láttam személyesen is szemügyre venni , mielőtt ténylegesen kiveszem . Délután el is mentem és szerencsére be is engedtek oda. Levoltam nyűgözve. Sokkal szebb volt , mint ahogyan elképzeltem. A szoba az 5. emeleten helyezkedett el , de nem bántam , sőt örültem is neki , mert a látvány , ami az ablakból elém tárult egyszerűen elképesztő volt. A kilátás gyönyörű és messziről ugyan , de legalább láthattam a Seoul Tower-t , amit mindig is megszerettem volna nézni. A szobáról nem is beszélve , ami hófehér színű falakkal volt körülvéve , belül nagyon  modern berendezéssel. Szinte csalogatta az embert . El sem hittem , hogy ez az a lakás , amit az újágból kinéztem és a bérleti díj is fizethető összeg. A tulajdonos egy nagyon kedves bácsika és ez is megdöbbentő tény , hiszen a lakás állapota nem azt sugallja , hogy ez egy több , mint 60 éves férfi tulajdona. Nem is kellett többet mutatni , amúgy is első látásra beleszerettem , ezért gyorsan lefixáltam mindent . Megbeszéltem a bérleti díjat , valamint a költözés részleteit , aztán elköszöntem és haza indultam. Otthon rögtön a telefonomért nyúltam és tárcsáztam Hyun Woo számát. Elmeséltem neki , hogy mi történt és , hogy merre van az új albérletem. Ennek nagyon örült , bár a címből rájöhetett , hogy ez bizony messzebb van , mint a jelenlegi ház és ezért kicsit elhalt hangon folytatta a beszélgetést , de azért felajánlotta a segítségét a költözésben is. Olyan rendes fiú volt , egyszerűen éreztem , hogy benne 100 %-ig megbízhatok , mintha csak a sosem létezett bátyám lenne. Nem húztam tovább az idejét , így is sokat fecsegtem , ezért elköszöntünk egymástól és letettük.

A következő reggel , miután kipattantak szemeim és elvégeztem szokásos reggeli rutinomat , neki láttam pakolni. Alig vártam , hogy végre itt hagyhassam ezt a porfészket. Nagyon rossz érzés volt itt lenni , olyan nyomasztó. Bepakoltam mindent , amit aznap csak tudtam és ez így ment egészen három napig. Ekkor , Hyun Woo segítségével , elkezdhettem átpakolni az új lakásomba. Sokat nevettünk , miközben együtt szenvedtünk a csomagok és a dobozok közös átcipelésében , de akár milyen nehéz is volt , még sem bántam , mert egy olyan jó társasággal , mint Kang Hyun Woo az ember nem tud sosem unatkozni. Bár az időt ő sem tudta megállítani. Három hét telt el , hogy Szöulba érkeztem és nem is gondoltam volna akkor , hogy két lakást is megjárok ittlétem során. Ám most úgy érzem megtaláltam a tökéleteset. Amint betettem a lábam oda, tudtam , hogy most már ténylegesen haza érkeztem. Neki is láttam kipakolni és otthonosabbá tenni vadonatúj kuckómat. Minden doboz kiürült , de tudtam , hogy valami nagyon is hiányzik. Pár percnyi gondolkodás után rá is jöttem , hogy mi az.

-Az egyik doboz nincs meg! – csaptam a homlokomra.

Abban voltak talán a legértékesebb dolgaim és itt nem az anyagiakra gondolok. Személyes holmik , mint például anyukám régi könyvei , közös képek a családommal , tárgyak , amiket még annak idején tőlük kaptam és persze a naplóm is benne volt. Feltétlenül vissza kell szereznem bármi áron. Úton régi albérletem felé reménykedtem , hogy még ott lesz és nem dobta ki az a nő. Amint odaértem , megkérdeztem , hogy nem láttak- e egy kicsi , barna színű dobozt a szobámba. Csak vállat vont és annyit felelt , hogy nézzem meg fent. Megköszöntem a „segítségét” és sebes léptekkel felfutottam az emeletre. Kinyitottam az ajtót és rögtön szembe tűnt a padlón lévő dobozka. Nagyon örültem , hogy még ott volt és nem dobták ki. Felkaptam , aztán lementem a halba , hogy végleg elbúcsúzhassak . Miután ez megtörtént , kivánszorogtam az épületből , kezemben a kicsit sem könnyű , de számomra annál értékesebb tárggyal és elindultam haza. Szép idő volt , bár kissé hűvös hisz mégis csak reggel 7 óra körül járhatott. Éppen egy parkon át sétáltam és itt ilyenkor szerencsére csak egy-két futóval lehet találkozni. Később már szinte senkit sem láttam. A doboz akkora volt , hogy előre , mondhatni semmit sem láthattam és csak reménykedtem benne , hogy aki velem szembe jön észre vesz engem. Úgy tűnik túlságosan is bízok az emberek figyelmességében , de csak bízok. Ezt tökéletesen ellensúlyozta az a tény , hogy a következő pillanatban valaki nekem jött. Akkor esett le az egész , amikor már a földön fekve , egy nehéz súly nehezedett rám , amihez hangok is társultak.

-Áuu …mi a…? – felnéztem és észre vettem , hogy valaki fekszik rajtam.  Először nem láttam tisztán az arcát , mivel kapucnit és napszemüveget viselt. Ám a meglepődöttség az arcán garantált volt. Gyorsan leugrott rólam és zavartan elkezdett mentegetőzni.

- Bocsi nem akartam neked menni. Gyere segítek felállni! – nyújtotta felém kezét. Abban a pillanatban ,ahogy felállni készültem egyszer csak egy éles fájdalom hasított a bal lábamba. Az is szemet szúrt , hogy egy elég nagy hegyes kő állt ki abból , ami tiszta vér volt. Megrémisztetett a vér látványa , de nem mutattam ki. Nézegettem a sebet , amikor ő is leguggolt hozzám.

- Jesszus ,te vérzel! – nézett rám ijedt arccal.

- Ezzel egy cseppet sem nyugtatsz meg. – feleltem kissé ideges állapotban. Innentől kezdve már nem is volt olyan segítőkész , mint néhány másodperce.  

- Jól van na , amúgy sem csak én vagyok a hibás ebben a balesetben , hiszen te sem néztél az orrod elé. – akadt ki . Most tényleg ezzel takarózik?

- Köszönöm , kend akkor nyugodtan rám! – itt már kezdett elborulni az agyam. Nem értem , hogy lehetnek egyesek ilyen bunkók. Lassan kifújta a levegőt , majd a következő pillanatban levette lezser napszemüvegét és közelebb hajolt hozzám. Megfogta a bokámat és  , mint egy erre szakosodott orvos , elkezdte vizsgálgatni a sebet. Ebből a közelségből végre láthattam tisztán az arcát. Őszintén szólva nagyon helyes srác volt , mély barna szemekkel és gyönyörű rózsaszínű ajkakkal…Várjunk! Ilyet még sosem mondtam egy fiúra sem , hogy…Áááá inkább hagyjuk , azért a kinézete nem segít a belsőjén. Amíg elvoltam arcvonásai elemezgetésével , addig ő szépen megállapította , hogy ezt  bizony azonnal be kell kötözni. Micsoda megállapítás!

- Jó ,rendben , ha hazamentem bekötöm! – válaszoltam , majd megpróbáltam felállni , de mintha visszarántottak volna. Egyszerűen nem ment. Annyira fájt a lábam , hogy talpra sem tudtam állni. A srác mellettem már régen állt és fel is ajánlotta segítségét.

- Fáj? Ne segítsek valamit? – kérdezte egy fokkal már odaadóbb hangnemben.

- Nem szükséges , menni fog magamtól is! – utasítottam vissza .

- Ja azt látom. – felelte hitetlenkedve.

Kicsit bosszantott , hogy még mindig itt áll , úgyhogy szépen megpróbáltam távozásra bírni.

-Ha nincsen semmi más , akkor nyugodtan mehetsz . Gondolom nagyon sietős a dolgod , ha még az emberekre sem figyelsz az úton. – mondtam szemrehányóan. Erre csak pislogott egy párat .

- Jó oké , akkor már itt sem vagyok. – felelte , aztán felkapta napszemüvegét és szép lassan elslisszant mellettem.

- Mekkora pofátlan bunkó! – szitkoztam magamban még pár percig , de aztán éreztem , ahogy a lábam egyre jobban zsibbadásnak indul. Nem tudtam mit csinálni , egyszerűen tehetetlennek éreztem magam. Senki sem járt arra és még mindig a járdán ülve vártam valami csodára. Ilyen szerencsés is csak én lehetek. Nem telt bele két percbe , hirtelen egy kéz a lábam alatt , egy másik a hátamon landolt , majd felemeltek. Nagy volt a megdöbbenésem , amint megláttam minden bajom okozóját. Ő rám sem nézett csak fogott és letett egy padra. Aztán odasétált a dobozomhoz és felvette azt is a földről.

- Most mit csinálsz? – kérdeztem , amint megláttam , hogy nem is hozzám hozza a dobozt , hanem egyenesen a fák közé . Ott letette és lazán felém sétált.

- Eltettem egy biztonságos helyre , amíg vissza nem jössz érte. – válaszolta.

Csak értetlenül pislogtam rá , hogy ezzel mit is akart mondani.

-Mi az , hogy visszajövök érte? Mert elmegyek vagy mi? – nevettem fel hitetlenkedve.

- Talált süllyedt , mert most szépen leviszlek a kórházba.

- Mi…? Miért…? Ez a seb nem is olyan nagy ügy. – próbáltam tiltakozni , de úgy tűnik hiábavaló volt. Apró , gúnyos mosolyra húzta a száját , majd ismét felkapott karjaiba.

- Jobb , ha befogod! – mondta most teljes komolysággal. Köpni-nyelni nem tudtam. Most miért jött egyáltalán vissza?

Elindultunk a kórház irányába. Eközben fejem mellkasán pihent és önkéntelenül is éreztem  bódító illatát. Olyan jó illata volt , hogy szinte elkábított. Nem tudom , hogy  valami mulatságosat látott-e , vagy csak szimplán rájött az öt perc , de mellkasának rázkódása azt a látszatot keltette , hogy valamin elég jól szórakozik. Már egy ideje úton voltunk , de még mindig nem tudtam róla semmit és ez kissé aggasztott. Így mivel nem bírtam tovább megállni , kezdeményeztem.

-És amúgy ,hogy hívnak?

- Miért fontos ? Vagy talán…már belém is zúgtál? – tette fel a számomra nagyon vicces kérdést.

- Azért ennyire ne szállj el magadtól...! Nem vagy olyan nagy szám. – feleltem nyugodtan.

- Ja értem. Pedig már azt hittem , hogy a következő amit kérdezel a számom lesz. – nézett fel tettetett csalódottsággal arcán.

- Hogy lehet valakinek ekkora arca? – képedtem el viselkedésén.

- Oh nehogy azt mondd már nekem édesem , hogy egy kicsit sem vonzódsz hozzám?

Erre aztán már kihagyott a szívem egy ütemet. Az tény , hogy nagyon is vonzó srác , de a modora? Azon bizony lenne még mit javítani. És mi az ,hogy Édesem?

-Pedig elhiheted , hogy nem Bunkókám. – vágtam hozzá a lehető leghiggadtabban. Ebben a pillanatban azonban megállt és tekintetét rám szegezte. Egyre közelebb hajolt , hogy már épp csak pár centiméter távolság volt arcaink között.

- És most? – kérdezte magabiztosan. A szívem a torkomban dobogott ,annyira megzavart a közelsége , de nem adtam meg neki ezt az örömöt.

- Eltolnád az arcod az enyémből és haladhatnánk tovább , eléggé fáj a lábam.

Na erre már visszább vett arrogáns személyéből és folytattuk utunkat. Ezt egy teljes győzelemként fogtam fel , annyira boldog voltam.

-Akkor sem hiszem… - motyogta az orra alatt alig hallhatóan. A kórház még mindig nagyon messze volt és nem is értettem ,hogy akkor miért vállalkozott arra , hogy elhozzon , ha tudta , hogy nem egy 10 perces séta lesz az egész.

- A nevem Park Ji Hoon. – mondta hosszantartó némaság után. Nem tudtam miért pont most szánta el magát arra , hogy ezt elmondja , de azért jó érzés volt legalább tudni. De gondoltam itt az ideje egy kicsit nekem is játszani vele.

- Jézusom mi történt? Talán túl hosszú ez az út vagy esetleg túl nehéz vagyok ? Mi történt , hogy most hirtelen szóra méltatsz?  - játszottam meg magam.

- Jaj de vicces valaki…de ha már én voltam olyan jófiú ,hogy válaszoltam a kérdésedre ,akkor most te is megtehetnéd ugyanezt az enyémre.

- Ki vele te „jófiú”! – macskakörmöztem a levegőbe és láttam , hogy egy picit el is mosolyogta magát.

- Tényleg nem tartasz vonzónak? Nem éreztél semmit ,amikor közel hajoltam hozzád? – tette fel a nem mindennapi kérdéseit. Erre csak néztem egy nagyot. Mégis miért érdekli ennyire ,hogy mit gondolok róla? De ha már ő őszinte volt ,akkor nekem is annak kell lennem.

- Nem vagy olyan rossz… - nyögtem ki végül. Azért mégsem mondhatom meg neki , hogy „Dehogyisnem , még mi az hogy milyen jóképű vagy!”.

- Ezt jó hallani. – válaszolta. Most mi az? Örül neki , hogy nem jön be nekem annyira vagy mi? Hát én elvesztettem a fonalat. Egy idő után már nem is mentünk tovább ,mert Ji Hoon megállt.

- Mi a baj? –kérdeztem ,  mikor nem akart megszólalni.

- Ez így nem lesz jó , nem erre kellett volna jönnünk. –esett gondolkodóba. Láttam rajta , hogy most tényleg komolyan beszél.

- Akkor most mi lesz? Talán jobb lenne ha letennél és akkor…

- Dehogyis! – förmedt rám. Ebben a pillanatban betelt a pohár . Nem bírtam tovább , hogy folyton parancsolgat meg leolt mindenért , ezért fogtam magam és megpróbáltam kikászálódni tartásából. Sikerült is volna , ha nem fájna még mindig az a fránya seb  , mert amikor letettem a lábam a földre elvesztettem az egyensúlyomat és tudtam , hogy mindjárt a földön kötök ki. Szerencsére a fiú is észnél volt , így eltudott kapni a becsapódás előtt. Szorosan fogta egyik kezével a hátamat , másikkal derekamat. Egymás tekintetét fürkésztük ezekben a percekben. Nem tudtam volna megmondani , hogy mi ez a különleges érzés , ami elfogott akárhányszor csak rám nézett vagy csak éppen hozzám ért. Ez a pillanat azonban véget ért mihelyst rájöttünk , milyen helyzetben vagyunk.

- Öhmm … most már elengedhetsz. – mondtam megtörve a csendet.

- Csak nem zavarban vagy? – kérdezte kis gúnyos vigyorral. Szóval erre ment ki az egész , hogy engem zavarba hozzon?

- Engedj el, most már tényleg elegem van! – fakadtam ki.

- Ahogy óhajtod. – ezután megfogott és leültetett az első padra , amit meglátott , aztán ő is ledobta magát mellém.

- És most hogyan tovább? – kérdeztem kerülve tekintetét.

- A kórház még körülbelül egy órányira van innen , kibírod addig?

- Nem tudom… - néztem a fájós lábamra , amiből még mindig buzogott a vér.

- Ez így tényleg nem lesz jó! Gyere! – azzal ismét felakart emelni , de ezúttal nem hagytam magam.

- Nem , elég volt , hogy idáig fáradtál velem! Szerintem neked is jobb dolgod van , mint engem ide-oda cipelni.

- Ne hülyéskedj már! Ha már eddig elhoztalak , akkor miért ne mennénk tovább? – győzködött. Ebben igaza volt. Sokat töprengtem azon , hogy vajon miért jött akkor egyáltalán vissza értem és miért akar elvinni mindenáron a kórházba. Az egyetlen lehetséges válasz , hogy a balesett miatt megszólalt a lelkiismerete. Igen , ez lesz az!

- Jó , legyen. De akkor most tovább akarsz cipelni a kórházig vagy mi? – adtam meg magam végül , de azért miatta is aggódtam.

- Nem! Van egy sokkal jobb ötletem! – karomnál fogva megragadott és újra éreztem , ahogy fejem mellkasának ütődik. Aztán elindult a kórházzal ellentétes irányba.

- Hé , most meg hová viszel? – kérdeztem meglepődve.

- Majd meglátod. – húzta mosolyra száját.

Az úton nem beszéltünk sokat , csak éppen annyit , hogy ne legyen túl kínos a csend.  Később megérkeztünk egy kollégiumszerű épülethez. Ji Hoon tovább vitt és az épület bejáratáig meg sem állt velem.

-Itt is vagyunk. – jelentette ki, miközben bevitt az ajtón és letett az egyik kanapéra a nappaliban.

- Mi az az itt? – kíváncsiskodtam.

- Nálam. - felelte nemes egyszerűséggel. Pfuu hát erre igazán nem számítottam. Kissé ideges lettem , hiszen egy olyan ember lakásán vagyok akit még csak pár órája ismerek és ez az ismeretség sem felhőtlen.

- Várj itt ,amíg hozok valamit , amivel betudom kötni a lábad. – majd eltűnt az egyik szobában. Távollétében próbáltam felmérni a terepet. A nappali nem volt olyan nagyon nagy,sőt meglehetősen kicsi. A konyha pont itt helyezkedett el jobbra és szintén nem volt nagy durranás , de annál inkább rendezett. Tényleg elcsodálkoztam , hogy milyen rend van az egész házban , mivel Ji Hoon első látásra nem az a tipikus „házitündér” alkat. Néhány perc múlva már itt is termett kezében a megígért gézzel és a szükséges fertőtlenítőkkel. Amíg végrehajtotta a kényes műveletet , elővettem a mobilom , hogy megnézzem nem keresett-e rajta valaki, de nem jött semmilyen hívás , így inkább letettem az asztalra.

Ránéztem Ji Hoon-ra és nem tudtam hova tenni őt. Egyik pillanatban átlagos, a másikban egy kiállhatatlan bunkó és valamikor tud gyengéd is lenni. Mindegy is ,csak az számít , hogy hamar végezzen és minél gyorsabban hazamehessek.

-Kész is . – mondta , miután elvégezte az utolsó simításokat is.

- Köszönöm szépen és…nem csak ezt , hanem , hogy elkísértél. Nem sokan tették volna meg ugyanezt. Bár azért valljuk be , néha kicsit paraszt voltál , de ettől függetlenül nem vagy rossz ember , úgyhogy még egyszer köszönöm! – hajoltam meg tiszteletem jeleként.

- Nincs mit.

Ez gyorsan ment , nem mondom , de legalább vége van ennek az egésznek és mehetek nyugodtan utamra. Meg is indultam az ajtó irányába , azonban még hallottam , hogy utánam kiabál.

-De azért legközelebb nézz az orrod elé! Ja és ne felejts elmenni a dobozodért!

Ohh tényleg , majdnem megfeledkeztem róla , még jó , hogy ő észben tartotta , de az előző megjegyzése felett sem hunyhattam szemet.

-Te is tartsd nyitva azt a napszemüveges szemedet , nehogy  megint haza kelljen cipelni valakit!  - nyújtottam ki rá nyelvem , majd választ sem várva , kiviharoztam a lakásból.