1.rész

Sziasztok ^^

Nos, elérkezett hogy én is kitegyem első sztorimat. Nagyon izgulok hogy mit fogtok hozzá szólni. Próbáltam mindig úgy fogalmazni hogy tiszta és érthető legyen. Kérlek titeket, hogy jelezzétek kinek mennyire tetszik vagy mi nem tetszik és ezt mindig folyamatosan javítani fogom.

Jó olvasást!

~Soo Nah~

Nem is vártam többet egy kifőzdés lányaként de mivel csak egy apám volt tudtam, hogy kötelességem segítenem neki .Mindennap suli után egyből odamentem, mivel nem sok alkalmazottat engedhettünk meg magunknak.

- Mit adhatok?- kérdeztem bájos mosollyal az arcomon.

- Hmm meg szeretném kóstolni  a ramenjüket .- mondta az elegánsan öltözött 40-es évei elején járó férfi.

- Máris hozom! - fordultam nagy lendülettel a konyha felé. Apa sürgött forgott a konyhában. Éppen csak azért állt meg hogy letörölje az izzadtságot a homlokáról.

- Apa! Itt van még egy rendelés ! Egy ramen lesz! - szóltam felé de ő mint aki meg sem hallotta.

- Apa!!! - szóltam még egyszer de ő még mindig nem adta jelét hogy hallotta volna .Közelebb léptem hozzá majd vállát megfogva ismét szóltam.

- Apa!!Itt vagy???- kérdeztem .Ő hirtelen megfordulásában hozzácsapta ujját a forró vízzel teli lábashoz .

- Ahhiisss!! - kiáltott fel ujját fogva .- Eun Jin!!Ne ijesztgess !! - nyúlt a sebtapaszért.

- Csak annyit akartam hogy... - kezdtem bele mondatomba.

- Lányom kérlek menj vissza és figyelj a vendégekre !Nem látod hogy ki sem látszok az edényektől!??- szólt ingerülten.

- De csak annyit akartam hogy egy ramen is lesz .- mondtam halkan de apám nem is válaszolt. Visszamentem a többi rendelésekkel és kivittem őket a vendégeknek. Lassan 20 perce hogy az elegáns férfi még mindig a rendelését várja.

- Dong Hyun!- szóltam az alkalmazottunknak, aki 23 éves egyetemi tanuló és nálunk csak részmunkaidős .Szinte mondhatni hogy már bátyjámként szeretem .

- Az a férfi az ablaknál még mindig nem kapta meg a ramenjét? - kérdeztem

- Lehet .De nem ő az egyetlen. Sokan türelmetlenek.-mondta aggodalmasan .Hát igen. Vannak napok amikor dugig van a kifőzde és van amikor már jó ha 6 ember volt aznap. Apa pedig nem mindig győzi megcsinálni a sok rendelést.

- Hátra megyek megnézni!- rohantam a konyha felé. Apa még mindig pörgött a pultok mögött.

- Apa!Jól vagy? Kell segítség? - kérdeztem óvatosan mert apa túlságosan büszke elfogadni olyan segítséget, ami elvileg az ő dolga.

- Nem!!!Menj vissza!! - szólt fáradtan de még mindig szigorú arccal.Pedig látszott rajta hogy mennyire el van veszve a sok megrendelés között.

- Csak megcsinálok egy rament ,egy tofulevest és három palacsintát,jó!- mondtam így kiismerve apám elfogadását.

- De vigyázz a fűszerezésével!- mondta egy apró mosollyal az arcán. Ő mindig tudta mi a gyengepontom ezért igyekesztem a lehető legjobban elkészíteni az ételeket.

A leves már kész is volt csak tálalni kellett. A palacsinta pedig 10 perc alatt meg volt. Dong Hyun azonnal ki is vitte a rendelést.

- Hol van a só?? - kérdeztem sietve mire apa a kezembe nyomta. Már majdnem beleöntöttem, mikor láttam hogy a víz felfort . Apa mellett gyorsan levettem a gázt ,észre se véve hogy Dong Hyun ismét bent járt. Hol is tartottam? Futottam vissza a pultomhoz. Jah persze só!Néztem a tartóra majd beleöntöttem a megfelelő mennyiséget. Gyorsan kiszaladtam vele és a férfi elé tettem.

- Jó étvágyat!- álltam előtte hatalmas mosollyal. A férfi ránézett az ételre majd felém vetett egy apró mosolyt ezzel kicsit megkönnyebbülve hogy nem haragszik annyira a késésért.

- Köszönöm szépen!- szólt majd azonnal hozzálátott. Visszamentem a konyhába ahol apa már pakolt. Ránéztem az órámra és már valóban 8 óra volt.

- Eun Jin, köszönöm!- mondta apa vállamat megveregetve .Jól esett, mert mindig igyekezek neki megfelelni és ritka ha ő ezt köszönettel vagy bármivel kifejezi. Már amúgy is zárás idő volt úgyhogy mosogatni akartam.

- Park bácsi jöjjön kérem!- szaladt be Dong Hyun.

- Van valami gond?- rohantunk ki. Egyetlen vendég maradt már....az elegáns férfi. Most dühös , facsari képet vágott.

- Maga meg akarja utáltatni velem a rament??- fakadt ki.

- Nem értem. Miért tenném ezt?- tárta ki kezeit apa. Igazából én sem értettem a dolgot. Mindent úgy csináltam ahogy azt apa tanította.

- Ez a ramen édes!!Azt hittem idehányom!! Ne is várják hogy kifizetem!!- dühöngött a férfi majd távozott. Nem értettem mi történt ....én nem tettem bele cukrot!!...vagy várjunk csak. Rohantam vissza a pultomhoz ahonnan még nem pakoltam el. A jobban szemügyre vett só végül is cukor volt....Basszus....ezt elszúrtam.

- Eun Jin!!Mit műveltél?? Miért van veled mindig csak a baj!! Hogy lehet összekeverni a kettőt ??.... - folytatta tovább a szidást mire egy mondatnál ütötte meg igazán a fülem .-...olyan vagy mint az anyád !- itt tágra nyílt a szemem .Sose beszéltünk anyáról mert nem hánytorgattuk a múltat miszerint anyám egy gazdagabb férfiért elhagyott minket . Anya nélkül kellett felnőnőm amiért utáltam őt. Felkapva táskámat kirohantam a kifőzdéből. Sokszor csináltam már bajt és sokszor szólt már meg apa miatta de anyát kevésszer hánytorgatta fel. Könnyes szemmel rohantam Szöul zsongásába . Egy padra ülve találtam megnyugvást. Csak egy étel volt....miért bánt miatta? Tettem fel a padra mindkét lábamat.

Sokáig voltam egyedül, mikor éreztem hogy valaki leült mellém. Ölemből felhajolva szemléltem a fiút. Nem lehetett nálam sokkal idősebb ruhái alapján elég tehetősnek tűnt. Ő csak a csillagokat bámulta hátra dőlve. Nem láttam az arcát teljesen míg felém nem fordult. Megakadtam a jóképű srác láttán.

- Úgy látom nem csak én járok ide kiszellőztetni a fejem. - mondta arcomat fűrkészve.

- Dehogy! Csak várok valakit. - mondtam zavaromban lábamat óvatosan letéve a földre. Nem igazán akartam most bárkivel is beszélni. Ilyenkor sosem jó érzés.

-A panda arcod nem ezt mondja. - panda arc? Mit akar? Elővettem púdertükröm a táskámból, majd a fény felé fordulva láttam, hogy sminkem körbefolyt a szememen . Zsepiért kapkodtam majd törölgettem szemem. Kínos volt előtte ezt csinálni de csak nem maradhattam „panda szemű”.

- Talán ha vársz valakit akkor jobban figyelj oda a kinézetedre!!- mondta kis mosollyal ajkán és bennem itt tört szét az a tudat hogy kedves srác.

- Talán ha találkozol valakivel nem árt kedvesnek lenned-morogtam, majd ekkor felém fordult.

- Én szoktam ide járni úgyhogy azt csinálok amit akarok.!- mondta még mindig nyugodt hangon. Mostmár  biztos hogy nem egy jóakaratú fiú aki ha az lenne most vígasztalna.

- Ezt közterület! Úgyhogy nem tehetsz meg akármit!- fújtattam. Akkor éreztem hogy mellém csúszik és orra szinte már súrolta az arcom.

- Mit szeretnél Panda?Legyek rossz? - mondta. Lélegzetem hirtelen elakadt .Nem tudtam erre mit reagálni majd összeszedve magam homlokánál fogva eltoltam.

- Azt csinálsz amit akarsz mással de velem ne szórakozz,bunkó !- álltam fel a padról. - de ha szeretnél is valamit általában bemutatkozással kezdjük.

- Csak egy jó estét akartam de úgy látom veled nem fog összejönni .- mosolygott csábosan kezeit széttárva fektette a padra és úgy kényelmesedett el.

- Ez volt eddig a legjobb mondatod amit eddig ki bírtál nyögni .- néztem rá egy másodpercig majd haza indultam.

- Kwon Jeon Guk !- kiabálta utánam . Megálltam és elmosolyodtam de eszem ágában nem volt hogy megforduljak .Inkább  elindultam ismét.

                                                                    ***

Reggel ébresztőm csörgésére keltem. Nem aludtam túl sokat a tegnapi vita miatt, de szerencsére mikor hazaértem apa már aludt. Kikeltem az ágyból és az ajtó felé vettem az irányt. Kidugtam fejem ,hogy megnézem apa kint van e .Láttam amint az asztalnál ült és olvasta az újságot. Hosszú kék pizsamapólómban és egy rövidnadrágban kitopogtam. Leültem az asztalhoz közbe apa tekintetét fürkészve, aki rám se nézett.

- A palacsintád ott van. - mondta még mindig az újságot nézve. Így szokott ez menni minden vita után . Nem is vártam mást. Csendben ettük reggelinket mire a telefonom csörgésére eszméltem, ami arra emlékeztet, hogy mikor kell induljak a buszhoz. Még pizsamában voltam ,úgyhogy pánikszerűen rohantam az egyenruhámért majd a táskámért.3 percem volt a 2 utcányira lévő buszmegállóhoz érnem. Apának egy gyors „Szia”-t lökve szaladtam. Az utcabeliek tudták hogy miért rohanok mert ez hetente kétszer megesik.

- Fuss Eun Jin!! Fuss kincsem!!- kiabált utánam a szomszéd ahjumma. Ő minden ilyen rohanásomat látja és minden olyan más dolgot is amit nem kellene. De mit lehetne tenni? Unatkozik és ezért az utcabelieken éli ki fantasztikus életét. Tisztára mint egy doráma.

- Ne féltsen Kim néni meglesz!!!- kiabáltam. És tényleg nem sokan múlott ,de elértem. Felszállva a buszra mindenki a kipirosodott arcomat bámulta. Fejem lehajtva léptem egy üres helyhez és leültem. „Ezt még egyszer nem akarom megcsinálni” tettem ígéretet magamnak már ezredjére .A sulihoz lévő legközelebbi megállónál leszálltam több iskolással együtt. Hajamat igazgatva mentem a suli felé majd valaki mellém sétált.

- Nem rémlik, hogy a pandák arca piros. - mondta Jeon Guk nevetve. Várjunk.....Jeon Guk??

- Te?- néztem rá meglepődve.

- Nekem is kell iskolába járni .Már 3 éve vagyok itt .- mondta. Akkor ő idősebb ezért nem is láthattam . Nem mintha annyira érdekelne csak furcsa hogy tegnap találkoztunk először és most pedig már megint itt van. Próbáltam az arcomról eltűntetni bármilyen érzelem jeleit is.

- Hát akkor...jó tanulást!- szorítottam ösztönzően ökölbe kezem majd indultam befelé.

- De még mindig nem tudom a neved .- kiabálta utánam.

- Panda.-adtam meg az egyszerű választ hátra se nézve.

Ebédnél ismét egyedül ültem és táskámba nyúltam az ebédemért .Hoppá...úgy tűnik, hogy a nagy sietségben otthon hagytam .Itt még nem volt minden veszve .Pénztárcámat kerestem ,hogy akkor a menzán veszek valamit, de pár won nem volt rá elég .Nem baj. Erős vagyok!! Volt már ennél rosszabb is. Mint mikor annyira öntudatlan voltam, hogy a kutyás mamuszomba és a pizsamapólómba jöttem el. Mindenki kinevetett pedig nem tudták, hogy azt megelőző este a szomszédban lévő ahjummanal aludtam mivel nagyon rosszul volt és a gyerekei is csak reggelre értek oda. Egész este nem aludtam semmit mert féltem hogy baja lesz. Reggel pedig mikor megérkeztek én át akartam menni átöltözni és zuhanyozni de apa bezárta az ajtót a kulcsot pedig nem tette a helyére. Így aznap nevetség tárgya lettem a suliban.

 Elő akartam venni a könyvem hogy a szünet további részében azt olvassam de akkor Jeon Guk tálcájával szembe ült velem. Már eleve az volt furcsa hogy valaki egy asztalhoz üljön velem. Pedig nem vagyok fertőző beteg csak nincs időm barátokra és persze az elit réteg nem fogad be.

- Mit szeretnél?- támasztottam kezemmel fejem.

- Nincs nálam bambus,z de ezt edd meg!- tolta tálcáját felém.

- Nem kell! Nem az enyém !- toltam vissza. Nem szeretem a kegyajándékokat. Annál már sokkal büszkébb vagyok.

- Ne ellenkezz! Én már ettem. - néztem a tálcáján lévő ételt ami érintetlen volt.

- Hidd el ,ha éhes vagyok eszek. - mondtam fejem elfordítva. Ekkor mellém ült és a villát a kezembe nyomta majd még egyet szerzett a menza pultnál.

- Akkor vedd úgy, hogy meghívtalak. Együnk együtt! És nincs olyan hogy nem, Pandácska .- mondta az első falatot szájába téve .Akaratlanul is elmosolyodtam. Ez volt az első kedves gesztus tőle.

- Köszönöm!- suttogtam majd én is hozzáláttam. Nem sokat beszéltünk, tulajdonképpen rá se mertem nézni. Furcsa volt a közelsége. Mikor végeztünk ő visszament a haverjaihoz én pedig az osztályterembe mentem. A lányok pusmogtak mikor megláttak, de nem is tulajdonítottam nagyobb figyelmet. Csak együtt ettünk azon mi olyan nagy szám?

Angol óra következett. A kedvencem! Jung Min Sung tanár úr mindenki szemében egy nagyszerű ember volt. Mikor belépett a terembe elcsendesűltünk. Az órakezdetét is vette.  A többi része is a megszokott módon folyt .Kicsengetéskor mindenki felpattant és vonult kifelé de Jung tanár úr megszólított.

- Eun Jin! Van egy perced?- kérdezte. Meglepődtem hogy egyáltalán a nevem is tudja ami büszkeséggel töltött el.

- Persze - léptem felé félénken.

- Tudom hogy milyen az anyagi háttered. És tudom hogy mennyire jól megy neked az angol!És lenne egy korrepetációs „mellékállás” ha érdekel?- nézet kérdően. Nem igazán gondolkoztam, mert tudtam mi a legjobb válasz.

- Érdekel!- vágtam rá. A férfi arca felragyogott és kezdte.

-  Arról van szó, hogy van egy diák, akinek az apja igazán tehetős ezért szeretné, hogy fia megfelelő nyelvi tudással rendelkezzen. Egy 4.-es lány volt előzőleg a tanára, de mivel idén több dolog jött közbe neki, ezért kérlek téged mivel egyik legjobb tanítványom vagy . - olvadtam már csak ezért az utolsó mondatért .- kérlek, menj el ma erre a címre és hivatkozz rám és megbeszélitek a többit .- mondta. Belülről már szinte sikítoztam. Ez annyira csodás lenne. Ráadásul pénzt is kereshetnék vele, amit aztán félre tehetnék az egyetemre vagy talán odaadom apának így is segítve az anyagiakat.

- Köszönöm! Nagyon hálás vagyok érte!- hajoltam meg majd siettem az étterembe. Nagyon boldog voltam mivel ez plusz pénz lehet, és nem kell annyit dolgoznom. Remélem apa is úgy fog örülni, mint én.